Befalazva
Négyszögben
felhúzott, sima falak
ajtó és ablak nélkül körülöttem.
Idekerültem sorsomtól űzötten;
bilincsbe-vert fogolyként tartanak.
ajtó és ablak nélkül körülöttem.
Idekerültem sorsomtól űzötten;
bilincsbe-vert fogolyként tartanak.
Nappalom,
éjem egyforma, időtlen;
komor unalom kősúlya szakadt
rám, érzékeimből már nem maradt
semmi; ülök szótlanul, szélütötten.
komor unalom kősúlya szakadt
rám, érzékeimből már nem maradt
semmi; ülök szótlanul, szélütötten.
Csak
azt tudom, hogy amikor mögöttem
befalazták a kegyetlen falat
félelmemben őrültként üvöltöttem,
befalazták a kegyetlen falat
félelmemben őrültként üvöltöttem,
csomókban
tépdestem ki hajamat;
de azóta lehiggadtam a csöndben,
s megbékültem, hiszen elmém szabad.
de azóta lehiggadtam a csöndben,
s megbékültem, hiszen elmém szabad.
Kötetlenség
Lelkünk,
ha megszabadulhat a testtől,
tükörsima vizek fölött lebeg.
Nem törődik vele, hogy szürke lett
körötte minden. A volt emlékekről
tükörsima vizek fölött lebeg.
Nem törődik vele, hogy szürke lett
körötte minden. A volt emlékekről
nincs
tudomása, nem kell visszatérni
a múltba. Nincs múlt. Se jövő. Csak szárnyal
az ismeretlenség felé magában.
Száll, száll. Soha többé nem kell átélni
a múltba. Nincs múlt. Se jövő. Csak szárnyal
az ismeretlenség felé magában.
Száll, száll. Soha többé nem kell átélni
az
utolsó kockáig léte filmjét.
Egy dolga van, hogy messze jusson innét!
Messzebbre, mint az elképzelhetetlen
Egy dolga van, hogy messze jusson innét!
Messzebbre, mint az elképzelhetetlen
nagy
messzeség, ahol a vég kezdődik,
és többé semmi meg nem ismétlődik;
nincs értelmes és nincsen értelmetlen.
és többé semmi meg nem ismétlődik;
nincs értelmes és nincsen értelmetlen.
Korunk
Ezen
a csúnya csámcsogáson
nincs közös kivetnivaló.
Kit érdekel, ha fogy a jó?
A közömbösség karja átfon.
nincs közös kivetnivaló.
Kit érdekel, ha fogy a jó?
A közömbösség karja átfon.
Talán
azért olyan fakó
arcszínünk s a levél a fákon.
A száj csöndes, nem mondja vádlón:
”elég!” Belebénul a szó.
arcszínünk s a levél a fákon.
A száj csöndes, nem mondja vádlón:
”elég!” Belebénul a szó.
Kétfajta
lét van: az önérdek
pöffeszkedő porcukor-pokla;
a mosollyá szépülő szörnyű,
pöffeszkedő porcukor-pokla;
a mosollyá szépülő szörnyű,
és
a nyomor, ahol temérdek
senki között állva, guggolva
tapasztalod: meghalni könnyű.
senki között állva, guggolva
tapasztalod: meghalni könnyű.
Szól
a dob
E
föld fejedelme elégült szívvel
veri dobját. Több milliárd rabszolga
táncol; a nagy démoni táncot ropja
patkány-szín arccal, görbülő gerinccel.
veri dobját. Több milliárd rabszolga
táncol; a nagy démoni táncot ropja
patkány-szín arccal, görbülő gerinccel.
Még
egy se tudja, hogy e táncnak nincsen
vége. Ugrálnak, egyre magasabbra,
egyre vadabban pörögnek a dobra;
nehéz fejük előre, hátra billen.
vége. Ugrálnak, egyre magasabbra,
egyre vadabban pörögnek a dobra;
nehéz fejük előre, hátra billen.
Némely
a szilajságtól kimerülten
megbotlik, s mert a lépést is elvéti,
a lábak közé zuhan a porfüstben.
megbotlik, s mert a lépést is elvéti,
a lábak közé zuhan a porfüstben.
Ám
a többit, mintha semmi se történt
volna, (mint valami otromba őslényt)
a dob, a dob, a szörnyű dob vezérli.
volna, (mint valami otromba őslényt)
a dob, a dob, a szörnyű dob vezérli.
Találkozás az Igazsággal
A látás nyomán látomás jön létre;
amit megláttál, egy életre szól.
Az óra hangja, a lét szenvedélye
lényed rejtőző zugába hatol.
amit megláttál, egy életre szól.
Az óra hangja, a lét szenvedélye
lényed rejtőző zugába hatol.
Odaérkezel a legtisztább mélybe,
ahol az Angyal vár és szavatol
érte, hogy kérdésed (rég benned égve)
eljusson a Bölcshöz, s ő válaszol.
ahol az Angyal vár és szavatol
érte, hogy kérdésed (rég benned égve)
eljusson a Bölcshöz, s ő válaszol.
Akkor áthat az aranykor igéje;
véreddé válik, enyhít szomjadon,
támaszod lesz s vágyaid menedéke.
véreddé válik, enyhít szomjadon,
támaszod lesz s vágyaid menedéke.
Ha majd azon a bizonyos napon
megállsz; misztikusan, hallgatagon,
válladra száll a nyugalom, a béke.
megállsz; misztikusan, hallgatagon,
válladra száll a nyugalom, a béke.
Nagypéntek
Feje
fölött gúnymondat. Három nyelven
hirdeti: ő a zsidók krisztusa.
Amíg a nappal éj lesz, a kereszten
lassan véget ér a haláltusa.
hirdeti: ő a zsidók krisztusa.
Amíg a nappal éj lesz, a kereszten
lassan véget ér a haláltusa.
Kinn
a Koponyák Hegyén vasszegekkel
átvert csuklói, lábai húsa
tartják egész testsúlyát. Mérhetetlen
kíntól szenved. A pokol ritmusa
átvert csuklói, lábai húsa
tartják egész testsúlyát. Mérhetetlen
kíntól szenved. A pokol ritmusa
ez
a szörnyű próba: felfeszítetten
magát három ponton magasba lökni,
mert ha lankadni kezd, légszomja fojtja.
magát három ponton magasba lökni,
mert ha lankadni kezd, légszomja fojtja.
Testén
verejték és vér csíkja, foltja!
Cserepes, lázas szája vadul hörgi;
„Atyám, Atyám, miért hagytál el engem?”
Cserepes, lázas szája vadul hörgi;
„Atyám, Atyám, miért hagytál el engem?”
Zuhanás
után
A
felelőtlen hegymászó bravúr
ma megbosszulta magát. Lezuhantunk.
Egy szakadékba. A tábornok úr,
és jómagam. Mindketten szörnyethaltunk.
ma megbosszulta magát. Lezuhantunk.
Egy szakadékba. A tábornok úr,
és jómagam. Mindketten szörnyethaltunk.
Emlékszem,
az utolsó pillanatban,
amikor kitárt karokkal a föld
felé repültem, furcsa iszonyattal
éltem át: minden sejtem összetört
amikor kitárt karokkal a föld
felé repültem, furcsa iszonyattal
éltem át: minden sejtem összetört
bennem
mielőtt a csattanás történt
volna. Talán végső rettenetem
a visszafordíthatatlan haláltól
volna. Talán végső rettenetem
a visszafordíthatatlan haláltól
okozta,
velem sikoltott a környék,
és boldogtalan kényszerképzetem
elém tárta, ami már nem volt távol.
és boldogtalan kényszerképzetem
elém tárta, ami már nem volt távol.
Ugyanazok
Szeretnék
ugyanúgy hozzád tartozni,
mint a múltban. Lehetne, ha itt lennél.
Ha még egyszer engednél udvarolni,
s boldog volnál, mert tenyeremből ennél.
mint a múltban. Lehetne, ha itt lennél.
Ha még egyszer engednél udvarolni,
s boldog volnál, mert tenyeremből ennél.
Valaki,
aki nézne, megjegyezné:
„milyen
szép pár!” mert soha ilyen szépet
még nem látott. Biztos nem ellenezné,
hogy szenvedéllyel csókoljalak téged.
még nem látott. Biztos nem ellenezné,
hogy szenvedéllyel csókoljalak téged.
De
volna valaki, aki csak rosszra
hajló lelkünk látná, és elkerülne.
Nem is gondolna rá, hogy helyrehozza
hajló lelkünk látná, és elkerülne.
Nem is gondolna rá, hogy helyrehozza
a
széttört vázát, a padlóra hullott
cserépdarabokat a hálófülke
ágya mellől. Ó, nem! Ő, a kis undok.
cserépdarabokat a hálófülke
ágya mellől. Ó, nem! Ő, a kis undok.
Visszatérők
A
régi órásműhely közelében
hiába töprengsz múltról vagy jövőről;
már senki sincs, aki hozzád beszéljen
az időközben tovaszállt időről.
hiába töprengsz múltról vagy jövőről;
már senki sincs, aki hozzád beszéljen
az időközben tovaszállt időről.
Akik
még megvagyunk, végigzötyögjük
a hátralévő éveket, de fájni
fog minden suhanó perc, mert rájöttünk:
a halottakkal nem könnyű elbánni.
a hátralévő éveket, de fájni
fog minden suhanó perc, mert rájöttünk:
a halottakkal nem könnyű elbánni.
Visszatérnek,
ott vannak tudatunkban,
mintha belénk költöztek volna, s újra
történne minden, ami egykor szép volt.
mintha belénk költöztek volna, s újra
történne minden, ami egykor szép volt.
Minden
helyén van: a hentes, a pékbolt,
a kis cukrászda, a sok ötvösmunka
az ékszerésznél, s a hársfa a kúttal.
a kis cukrászda, a sok ötvösmunka
az ékszerésznél, s a hársfa a kúttal.
Fentről
lefelé
Feküdtem.
Arcomon gyászmaszkkal.
Nyitott keményfa koporsóban,
szépen felöltöztetve. Halkan
barokk zene szólt. A tartókban
Nyitott keményfa koporsóban,
szépen felöltöztetve. Halkan
barokk zene szólt. A tartókban
füstölgő
gyertyák lángja vibrált.
A körém rakott koszorúkból
áradó illatot beitták
magukba a falak, és újból
A körém rakott koszorúkból
áradó illatot beitták
magukba a falak, és újból
meglebbentek
a sötét függöny
redői. Senki sem volt nálam.
Senki se zavart. Sajnálkozva
redői. Senki sem volt nálam.
Senki se zavart. Sajnálkozva
senki
se zokogott; örömkönny
nyomát se láttam. Nyugodtsággal
tekinthettem fentről magamra.
nyomát se láttam. Nyugodtsággal
tekinthettem fentről magamra.
Összefonódva
Eltompult
érzékeink haldokolnak.
Éjfél után lassúbbodik a tánc,
szemünk alatt sűrűsödik a ránc;
pislákoló gyertyákkal jön a holnap.
Éjfél után lassúbbodik a tánc,
szemünk alatt sűrűsödik a ránc;
pislákoló gyertyákkal jön a holnap.
Hajunk
zilált. Egymás nyakára fonjuk
karjainkat. Mély fájdalom fut át
bennünk; szétáradó szomorúság
fog el, sírni szeretnénk, de mosolygunk.
karjainkat. Mély fájdalom fut át
bennünk; szétáradó szomorúság
fog el, sírni szeretnénk, de mosolygunk.
Ilyenkor
felhőtlennek illik lenni.
Évforduló van. Május. Szerelem.
Hetven éve találkoztunk: ölelni,
Évforduló van. Május. Szerelem.
Hetven éve találkoztunk: ölelni,
csókolódzni
akarunk; hátha újra
visszaidéződik a múlt, de nem,
tévedünk, csak félénk öngúnyra futja.
visszaidéződik a múlt, de nem,
tévedünk, csak félénk öngúnyra futja.
Van
remény
Bukásunk
mindörökre szól, és mégis
reménykedünk. Lehet feltámadás.
Ha megtérünk, megszelídül az ég is,
begyógyul a gyilkos kígyómarás.
reménykedünk. Lehet feltámadás.
Ha megtérünk, megszelídül az ég is,
begyógyul a gyilkos kígyómarás.
Rettegésünk
helyébe visszatér
régi bizalmunk, és vasárnap délben
az almafák között, a zöld ösvényen
elénk tárulkozik a tiszta tér.
régi bizalmunk, és vasárnap délben
az almafák között, a zöld ösvényen
elénk tárulkozik a tiszta tér.
Akkor
nem félünk már az éjszakától;
érezzük, ma nekünk ragyog a hold,
sőt holnap új nap fénylő tüze ég
érezzük, ma nekünk ragyog a hold,
sőt holnap új nap fénylő tüze ég
miértünk,
új táj integet felénk.
Közülünk senki nem lesz már halott,
és rossz lelkiismeretünk se vádol.
Közülünk senki nem lesz már halott,
és rossz lelkiismeretünk se vádol.
A
lord felsóhajt
Kishúgomhoz
fogadták fel dajkának
szüleim. Ó, életre szóló emlék!
Talán jobban szerettem, mint anyámat;
gyakran szophattam édes-tejű mellét.
szüleim. Ó, életre szóló emlék!
Talán jobban szerettem, mint anyámat;
gyakran szophattam édes-tejű mellét.
Nyolcéves
voltam, de nekem is bőven
jutott a felséges ízű italból.
Most, hatvan év múltán ezüstös fővel
is érzem teste illatát. Dél-angol
jutott a felséges ízű italból.
Most, hatvan év múltán ezüstös fővel
is érzem teste illatát. Dél-angol
születésű
pirospozsgás teremtés,
csicsergő hangú, jókedvű, közvetlen
lény. Vele élvezet volt együtt lenni.
csicsergő hangú, jókedvű, közvetlen
lény. Vele élvezet volt együtt lenni.
Szívem
körül boldogító bizsergés
tudatja, mennyire hiányzik Nelly.
Őt kellett volna feleségül vennem.
tudatja, mennyire hiányzik Nelly.
Őt kellett volna feleségül vennem.
Az
ugrás
Előbb-utóbb
minden elévül.
A faliszőnyegen szeretkező pár
s a különböző színű dáliák
ragyogása is feledésbe szédül.
A faliszőnyegen szeretkező pár
s a különböző színű dáliák
ragyogása is feledésbe szédül.
Az
ember özvegy lett, a háztetőn áll.
Ugrásra készen. Perspektíva nélkül
a sötétséget hívja segítségül,
de még elmond egy Áve Máriát.
Ugrásra készen. Perspektíva nélkül
a sötétséget hívja segítségül,
de még elmond egy Áve Máriát.
Aztán
repül. A karjait kitárja.
Boldog. Odaát átöleli párja,
a tűrhetetlentől megszabadul.
Boldog. Odaát átöleli párja,
a tűrhetetlentől megszabadul.
Ott
az ismeretlenben, fényözönben
keringőznek a derűt keltő zöldben;
egymásra támaszkodva, - szótlanul.
keringőznek a derűt keltő zöldben;
egymásra támaszkodva, - szótlanul.
Ő
és mi
Drabális
Góliátok tenyerére
építettük felhőkarcolóinkat.
Boldogok vagyunk: koromfelhő ringat.
Jól kalkuláltunk. A dolog megérte.
építettük felhőkarcolóinkat.
Boldogok vagyunk: koromfelhő ringat.
Jól kalkuláltunk. A dolog megérte.
A
Kígyó is örül. A tettenérés
következménye bizony tudható volt.
Mi mégis azt gondoltuk, egész kódolt
valóságunk csupán szellemidézés.
következménye bizony tudható volt.
Mi mégis azt gondoltuk, egész kódolt
valóságunk csupán szellemidézés.
Ádám,
az első, sejtette jövőjét.
Gyermekkacagás közben is komor volt;
összehívta az öregek tanácsát.
Gyermekkacagás közben is komor volt;
összehívta az öregek tanácsát.
Tanakodtak,
döntöttek, majd leölték,
tűzre rakták az áldozati bárányt.
Már pitymallott, mire a füst eloszlott.
tűzre rakták az áldozati bárányt.
Már pitymallott, mire a füst eloszlott.
Varázsütésre
Az
elfeledettségből előbukkan
világunk egyik legszebb alkotása:
a tél utáni fénytől megújultan
egy mandulafa legelső virága.
világunk egyik legszebb alkotása:
a tél utáni fénytől megújultan
egy mandulafa legelső virága.
Téged,
a tündért csak hódolat illet;
simogató varázsütésed ott van
mindenen: öltözteted kertjeinket,
vidám hangod halljuk a záporokban.
simogató varázsütésed ott van
mindenen: öltözteted kertjeinket,
vidám hangod halljuk a záporokban.
Téged
dicsér a piros-fényű hajnal,
futó felhők sejtelmes ragyogása
a kékségben, lobogó, mosott ingünk,
futó felhők sejtelmes ragyogása
a kékségben, lobogó, mosott ingünk,
s
nagy kitárulkozásunk boldogsága.
Az őrület, amiben eddig hittünk,
semmivé válik a pacsirtadallal.
Az őrület, amiben eddig hittünk,
semmivé válik a pacsirtadallal.
Égetés
Halomba
feltornyozott rongyainkat
leöntjük benzinnel, és alágyújtunk.
Hadd pusztuljanak; boldogságban úszunk;
nincs többé kosz, se tetű; forgószínpad
leöntjük benzinnel, és alágyújtunk.
Hadd pusztuljanak; boldogságban úszunk;
nincs többé kosz, se tetű; forgószínpad
lett
a lét, együtt pörgünk vele, ujjong
a lelkünk, nincsen bánatunk, se gondunk.
A haverokkal mindent idehordtunk,
amit évekig viseltünk, az undort,
a lelkünk, nincsen bánatunk, se gondunk.
A haverokkal mindent idehordtunk,
amit évekig viseltünk, az undort,
gyötrelmeink
jeleit: málló matrac
foszlányait, szakadt pokrócot, mocskos
mellényt, nadrágot, talp nélküli, ócska
foszlányait, szakadt pokrócot, mocskos
mellényt, nadrágot, talp nélküli, ócska
cipőket.
Hé, bajtársam, miért hallgatsz?
Talán bánt, hogy nincs köztünk idegorvos,
se tűzoltó, hogy a tüzet eloltsa.
Talán bánt, hogy nincs köztünk idegorvos,
se tűzoltó, hogy a tüzet eloltsa.
Keresztúton
Most
ott áll a világ a keresztút összefutó két
ága között; kérdés, tud-e dönteni: mit cselekedjék?
ága között; kérdés, tud-e dönteni: mit cselekedjék?
Dönteni
kell s jól; fényre csak úgy lel az ember.
Volt csodalény ő, isteni képmás, kétkezi angyal.
Volt csodalény ő, isteni képmás, kétkezi angyal.
Ősi
időkben az Úr keze szülte meg éteri testét.
Sajnos az ősbűn félrevezette, elölte a jóság
csíráit; fiatal szép énje anyagba zuhant be.
Ám a remény megvan, soha nem kell félnie attól,
Sajnos az ősbűn félrevezette, elölte a jóság
csíráit; fiatal szép énje anyagba zuhant be.
Ám a remény megvan, soha nem kell félnie attól,
hogy
csak a rossz, csak a szenny lesz ezentúl léte alapja.
Megtérhet, nemesebbre törekvőn, újra esélye
van rátérni az útra, ahonnan jött, amikor még
Megtérhet, nemesebbre törekvőn, újra esélye
van rátérni az útra, ahonnan jött, amikor még
tiszta
tekintete, nyílt ábrázata volt, s közelében
élt a teremtő Nap sugarának, ahol szeme látott,
tudta miért született: hogy szentként óvja a földet.
élt a teremtő Nap sugarának, ahol szeme látott,
tudta miért született: hogy szentként óvja a földet.
Új
alapállás
Annak,
amid van, örülj. Járj
jó utakon, de ne szomjazz
sokra; ne légy csodaváró.
Tedd a csodát magad; formázd
jó utakon, de ne szomjazz
sokra; ne légy csodaváró.
Tedd a csodát magad; formázd
épre,
nemesre – a rosszá,
durva anyagba silányult
Szellemiséget, a szétdúlt
Templomot és a közömbös
durva anyagba silányult
Szellemiséget, a szétdúlt
Templomot és a közömbös
elkülönültek
alantas
torzszüleményeit; építs
ósdi romokra Remeklést.
torzszüleményeit; építs
ósdi romokra Remeklést.
Érteni
kell a világhoz:
látni, tanítani, másképp
megzavarodhat az ember.
látni, tanítani, másképp
megzavarodhat az ember.
Jeltelenül
A
halál komor emlékműveit
egymásra dobált testünkből emelték.
Eredmény nélküli küzdelmeink
így értek véget az ismeretlenség
egymásra dobált testünkből emelték.
Eredmény nélküli küzdelmeink
így értek véget az ismeretlenség
útvesztőjében.
Senki sem emlékszik
rémes kínjainkra; ordításunkat
felzabálta a csönd. Hét nemzedékig
szentségtelenítették meg porunkat.
rémes kínjainkra; ordításunkat
felzabálta a csönd. Hét nemzedékig
szentségtelenítették meg porunkat.
Itt
lakunk jeltelenül az örök mély
föld gyomrában. Ide ítélt a törvény.
Húsunk az idő vasfoga megette.
föld gyomrában. Ide ítélt a törvény.
Húsunk az idő vasfoga megette.
Nyomainkra
többé rá nem találnak;
fölénk egyedül csatangoló árnyak
kihunyt visszfényei telepszenek le.
fölénk egyedül csatangoló árnyak
kihunyt visszfényei telepszenek le.
A
kolostorkert
Évekig
jártunk az épület mellett,
csak annyit tudtunk, apácakolostor
volt. A megkopott, hófehér oszlopsor
még létezett, de az apácarendet
csak annyit tudtunk, apácakolostor
volt. A megkopott, hófehér oszlopsor
még létezett, de az apácarendet
48-ban
feloszlatták, azóta
a kerítésen belül nem járt senki.
Mindig csönd volt s nem lehetett belesni.
A rendháznak nem volt többé lakója.
a kerítésen belül nem járt senki.
Mindig csönd volt s nem lehetett belesni.
A rendháznak nem volt többé lakója.
Mi
lurkók azért a nyári szünetben
többször is felmásztunk a kerítésen
s a kőoszlopról bámultuk a kertet.
többször is felmásztunk a kerítésen
s a kőoszlopról bámultuk a kertet.
A
mohó, dús vadszőlőt, a szedetlen
almafákat, vagy később a holdfényben,
mint takar mindent kék, ködszerű permet.
almafákat, vagy később a holdfényben,
mint takar mindent kék, ködszerű permet.
Beszélgetésünk
után
Kötözd
hozzá kezem egy szál virághoz,
nehogy elmenjek, élvezzem a csöndet,
nézzem az erdőt, a zöld legelőket;
az ég hadd emeljen ismét magához.
nehogy elmenjek, élvezzem a csöndet,
nézzem az erdőt, a zöld legelőket;
az ég hadd emeljen ismét magához.
Úgy
szólok hozzád, mint kebelbaráthoz,
akivel lelkem múltunknál időzget,
akivel jóra használva erőnket
iparkodásunk szent megújhodást hoz.
akivel lelkem múltunknál időzget,
akivel jóra használva erőnket
iparkodásunk szent megújhodást hoz.
Korcs
világunk hátha még új mederbe
terelhető. A remény hátha él még
bennünk látni, kitartani, megtérni,
terelhető. A remény hátha él még
bennünk látni, kitartani, megtérni,
mert
nélküle nincs feltámadás, egyre
mélyebbre süllyedünk, eltűnt a mérték,
nincsen minőség s légterünk tenyérnyi.
mélyebbre süllyedünk, eltűnt a mérték,
nincsen minőség s légterünk tenyérnyi.
Meghibásodás
Tündökletes
világomon keresztül
gigantikus méretű, dühödt villám
cikázik át. Látszik, a Lét megrendül,
s ez komoly következménnyel jár. Nyilván
gigantikus méretű, dühödt villám
cikázik át. Látszik, a Lét megrendül,
s ez komoly következménnyel jár. Nyilván
megzavarja
az elgondolt Egységet.
A hajszálrepedésekben majd később
lappangó rések támadnak, s az Élet
első csíráiba apróra széttört,
A hajszálrepedésekben majd később
lappangó rések támadnak, s az Élet
első csíráiba apróra széttört,
alig
látható, parányi részecskék
árnyszemcséi jutnak bele, és attól
láncreakció indul el, amit még
árnyszemcséi jutnak bele, és attól
láncreakció indul el, amit még
munkám
során sohasem tapasztaltam.
Sajnos a beinduló folyamattól
megdöbbenten állok; érzem, nagy baj van.
Sajnos a beinduló folyamattól
megdöbbenten állok; érzem, nagy baj van.
Itt
volt
A
ködből hófehér szarvas bukkant fel;
hétágú agancsa közt égő gyertyák
lobogtak. Ránk tekintett, s mintha hívna,
ég felé tartott szájából elbődült.
hétágú agancsa közt égő gyertyák
lobogtak. Ránk tekintett, s mintha hívna,
ég felé tartott szájából elbődült.
Csönd
lett. Látványa szertefoszlott. Vártuk,
hátha ismét előtűnik, de többé
már nem jelent meg. Az egész olyan volt,
mintha álmodtuk volna, pedig tudjuk,
hátha ismét előtűnik, de többé
már nem jelent meg. Az egész olyan volt,
mintha álmodtuk volna, pedig tudjuk,
nem
volt álom. Színtiszta valóságot
láttunk: kitapinthatóan közelről
vehettük szemügyre csodás alakját,
láttunk: kitapinthatóan közelről
vehettük szemügyre csodás alakját,
hallhattuk
hangját. Valami azóta
eltörött bennünk, alig-alig alszunk,
kábaságunkból gyakran rettenünk fel.
eltörött bennünk, alig-alig alszunk,
kábaságunkból gyakran rettenünk fel.
Vallomás
Nektek,
testvéreim megvallom: régen
éreztem magam ennyire szabadnak,
ennyire tartósan boldog sem voltam.
Mára valahogy minden összefügg már.
éreztem magam ennyire szabadnak,
ennyire tartósan boldog sem voltam.
Mára valahogy minden összefügg már.
Ami
kétség volt, tisztult bizonyosság.
Ez a már átélt idő ajándéka.
A köd eloszlott. Világosan látom
belső világom körvonalát, fénylő
Ez a már átélt idő ajándéka.
A köd eloszlott. Világosan látom
belső világom körvonalát, fénylő
sugárnyalábok
tükröződnek vissza
a megtapasztalt Lét felületéről.
Nyugalom ölel át, a csend nyugalma.
a megtapasztalt Lét felületéről.
Nyugalom ölel át, a csend nyugalma.
A
lágy síron-túlisághoz hasonló.
Tűnt éveim szelíd egymásutánban,
filmszerűen peregnek le előttem.
Tűnt éveim szelíd egymásutánban,
filmszerűen peregnek le előttem.
Ott
fenn vagyok
Ott
fenn a kéklő égbolton sétálok;
lábam alatt néhány kis bárányfelhő.
Alulról rám mutogatnak a lányok,
máris leskiccel egy akvarellfestő.
lábam alatt néhány kis bárányfelhő.
Alulról rám mutogatnak a lányok,
máris leskiccel egy akvarellfestő.
Bizarr
látványnak hatok. Ilyet még nem
látott ember; a város izgalomban.
Sokuknak arcára kiül a kétely,
megjelenésem annyira valótlan.
látott ember; a város izgalomban.
Sokuknak arcára kiül a kétely,
megjelenésem annyira valótlan.
Földöntúli
vagyok; emberfölötti,
csodálatos teljesítményre képes,
ám a hatalomnak mindez veszélyes.
csodálatos teljesítményre képes,
ám a hatalomnak mindez veszélyes.
A
rendőrfőnök dühében elkékül;
mesterlövészeket küld; nekik végül
két gyors lövéssel sikerül lelőni.
mesterlövészeket küld; nekik végül
két gyors lövéssel sikerül lelőni.
Szemtanúk
voltunk
Nagy
csönd volt. Még nem tudtuk, mire véljük.
A Varázsló az ég felé emelte
mindkét karját, s hangosan üdvözölte
a lemenő Napot; mi pedig néztük
A Varázsló az ég felé emelte
mindkét karját, s hangosan üdvözölte
a lemenő Napot; mi pedig néztük
a
suhanó fellegeket s a fénylő,
fennkölten alábukó csodát. Körben
az egész mennybolt narancsos vörösben
izzott. Egyedül egy folt maradt kéklő
fennkölten alábukó csodát. Körben
az egész mennybolt narancsos vörösben
izzott. Egyedül egy folt maradt kéklő
a
hegycsúcs felett, mintha lázadozna,
mintha titkot rejtő tünemény volna,
s akkor abban a kéklő foltban lassan
mintha titkot rejtő tünemény volna,
s akkor abban a kéklő foltban lassan
egy
hónál fehérebb keresztet láttunk.
Lélegzetünk visszafojtva csodáltuk
eddig még ismeretlen kábulatban.
Lélegzetünk visszafojtva csodáltuk
eddig még ismeretlen kábulatban.
A
Nap búcsúja
Éteri
táj. Mintha mennyekben járnánk,
magasztos tűzzel érkezik az alkony,
felhők sietnek egyre távolabbról;
a visszatérő misztikusság vár ránk.
magasztos tűzzel érkezik az alkony,
felhők sietnek egyre távolabbról;
a visszatérő misztikusság vár ránk.
A
vöröslő Nap hegyek mögé bújva
magával viszi halványodó fényét,
de izzása az ég sápadt fehérjét
egy pillanatra ismét lángra gyújtja.
magával viszi halványodó fényét,
de izzása az ég sápadt fehérjét
egy pillanatra ismét lángra gyújtja.
Lélegzetelállító
percet élünk
át, a testetlen lét, a felmagasló
áradás áldott percét. Könnyeinkkel
át, a testetlen lét, a felmagasló
áradás áldott percét. Könnyeinkkel
mossuk
tisztábbra állhatatlan, gyarló
mivoltunkat, és felderengő hittel,
valami földöntúli csodát érzünk.
mivoltunkat, és felderengő hittel,
valami földöntúli csodát érzünk.
Élő
Pajzsunk az Isten
Koldusok
menedéke,
földönfutók reménye,
nyomorultak oltalma,
nem ért se bölcs, se balga.
földönfutók reménye,
nyomorultak oltalma,
nem ért se bölcs, se balga.
Rettegők
fedezéke,
szenvedők segítsége,
betegek élő pajzsa,
nem ért se bölcs, se balga.
szenvedők segítsége,
betegek élő pajzsa,
nem ért se bölcs, se balga.
Bűnösök
megváltója,
árvák gyámolítója,
megtörtek pártfogója,
árvák gyámolítója,
megtörtek pártfogója,
félénkek
bíztatója,
sebzett szívünk balzsamja,
nem ért se bölcs, se balga.
sebzett szívünk balzsamja,
nem ért se bölcs, se balga.
Negyven
évig
A
Pusztaságon végigvonulunk,
akár akarjuk, akár nem akarjuk,
mielőtt oda bevonulhatunk,
ahol önmagunkat kell megtagadnunk.
akár akarjuk, akár nem akarjuk,
mielőtt oda bevonulhatunk,
ahol önmagunkat kell megtagadnunk.
A
Pusztaság őrjítően sivár;
csak némi mannát találhatunk benne.
Bolyongunk. Nehéz hinni már
valamiben, mintha kísértés lenne.
csak némi mannát találhatunk benne.
Bolyongunk. Nehéz hinni már
valamiben, mintha kísértés lenne.
Az
ész dühödt és lázadunk; örök
elégedetlenségünk súgja: „vissza!”
A szürke homok szinte füstölög
elégedetlenségünk súgja: „vissza!”
A szürke homok szinte füstölög
a
gyilkos hőségben. Nincs víz, oázis!
Jelenünk vigasztalan, jövőnk titka
rejtve marad és a helyes irány is.
Jelenünk vigasztalan, jövőnk titka
rejtve marad és a helyes irány is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése